2010-ben 28 éves voltam, és mint minden meleg srác, éltem a mindennapi életemet: dolgoztam, eljártam szórakozni, sportolni a haveri társaságommal. Nem volt párkapcsolatom már jó ideje, csak amolyan alkalmi kapcsolatok: beszélgetés meg hasonlók. Szerettem volna már én is egy kapcsolatot, amiben boldog lehetek.
Az egyik januári napon, egészen pontosan 2010. január 12-én úgy döntöttem, keresni kezdek a különféle meleg oldalakon. Írtam sok srácnak, mire a gaypoint oldalon ráakadtam egy srác profiljára, és nagyon megtetszett, amit magáról írt. Azonnal írtam neki, és pár napra rá jött is a levél, hogy ő is szívesen ismerkedne és beszélgetne. Nem szerettem a hosszas levelezgetéseket, ezért pár levélváltás után találkozót kértem. Egy hideg téli napon, 2010. január 23-án találkoztunk először. Már az első benyomás is nagyon jól alakult: mindkettőnknek szimpatikus volt a másik fél. Sokat beszélgettünk aznap, ő pedig este hazaindult. Megbeszéltük, hogy keressük egymást. Utána sokat leveleztünk és találkozgattunk még így, mire rájöttünk, hogy nekünk ez már kevés. Így elhatároztuk, hogy össze kéne költözni. Akkor jött a feketeleves. A szüleimnek el kellett mondanom, hogy én elköltözöm, és összeköltözöm egy sráccal. Szerencsére jól fogadták, de nagyon sokat próbálkoztak azzal, hogy nem hozzám való, keressek mást. Én persze a szerelemtől semmit sem láttam, és a barátaimnak is szerettem volna bemutatni. Nagyon megdöbbentem, amikor a baráti társaságom, gyerekkori nagyon jó barátok is egyöntetűen azt mondták, hogy hát Dénes, keress mást, ő tényleg nem hozzád való!
Nos, összeköltöztünk, mert én úgy voltam vele, hogy ha nekem jó, akkor hagy döntsem el én, mit szeretnék. Szép is volt egy darabig, aztán jöttek a gondok, amiket Ő addig sosem hozott elő. Féltékenységi dolgok, hogy csak az övé legyek és senki másé, s ha nem, akkor ezt ő megbosszulja. Egy este még egy kés is előkerült. Én úgy voltam vele, hogy szeretem őt annyira, hogy ezeket át lehet beszélni. Aztán valahogyan nem hagyott nyugodni a gondolat, elkezdtem keresni valami támpontot a múltjában. Ráakadtam egy orvosi papírokkal teli dobozra. Amikor végigolvastam, nem hittem a szememnek: szó szerint depressziós elmezavarral kezelték sok éven át, egyszóval nem volt beszámítható az állapota. Én nagyon gyorsan ki akartam szállni ebből a rémálomból, de még mindig szerettem annyira, hogy beszéltem vele erről. Ő erre csak annyit mondott, hogy régen volt, és már a gyógyszereket sem kell szednie.
Nem akartam ezt így folyatni, elvégre sosem tudhattam, hogy éppen mikor tör rá valami elmebetegség újra.
2012. november elsejéig tartott ez a kétéves kapcsolat, amiből nagyon sokat tanultam. Volt sok jó része is, és nagyon sok rossz is. Mára már csak a szépre emlékszem ebből. Remélem, jön még szép dolog az életben, elvégre még nagyon fiatal vagyok, és reménykedve várom az új kapcsolat lehetőségét!
Dénes
